"Mi vagyunk a múlt és bennünk a jövő, a mából születik a holnapi erő."- Ossian
Sziasztok! Kheyra vagyok és már ismerhettek engem a Dream Castle Story blogról. Most írtam meg egy másik történet első fejezetét, előszavát, remélem tetszeni fog! Köszönöm, hogy itt jártatok! Puszi, Kheyra. :)
Sosem gondoltam volna, hogy ez a nap lesz a halálom. Nem hittem, hogy ez bekövetkezhet, legalábbis nem 21 éves koromban. A lélegzetem szakadozott volt, hallottam ahogy fáradtan lihegek. Egyik kezemmel a hasam szorítottam, hátha így jobb lesz. Hátha így nem szúr tovább az oldalam, persze ez nem úgy lett. Minél tovább rohantam, annál fáradtabbnak tűntem. Segítségért ordítottam, de senki nem hallotta meg. Senki nem rohant a segítségemre, mert senki nem volt itt a közelben.
Hátranéztem. Már nem láttam a barátaim holttestét. Nem láttam hogyan fekszenek holtan a tábortűz körül és ami azt illeti, nem is szándékoztam túl sokat ott maradni. Menekülnöm kellett, hogy nehogy elkapjon a farkas, aki velük is végzett. A farkas, aki annyira hatalmas volt és gyors. Fogadni mernék, hogy a nyomomban van.
A farkasordítás elhallatszott az egész erdőbe. Tudtam, már csak pillanataim vannak hátra. Tudtam, mi a sorsom vagy hogy mi lesz, de nem akartam elfogadni. Élni akartam még és nem akartam elveszíteni életemet. Nem akartam egy erdőben végezni. Nem akartam, hogy 21 évesen haljak meg.
A farkas lépteit mögöttem hallottam. Feltehetően az éhes farkas játszadozott velem. Amikor sarokba szorított egy magas szikla lábánál, mintha egy kárörvendő mosoly jelent volna meg az arcán. Lassan közeledett felém miközben én mindvégig a szemébe néztem. Szembe kellett néznem a halállal és ha már idáig eljutottam, nem leszek gyáva. Kihúztam magam és tettem egy utolsó kísérletet a szökésre. Mondanom sem kell, a farkas így is utolért és a földre döntött. Mérgesen vicsorított rám amivel azt akarta elérni, hogy féljek tőle. Nyeltem egyet és szembenéztem a végzetemmel. Az utolsó amit láttam, a sötétség volt, ami körbevett aztán elájultam. Nem tudtam, életben vagyok-e. Nem tudtam, hogyan tovább, csak átadtam magam a fájdalomnak.
